2014. március 17., hétfő

Európai körutazás és egy nap az Európai Parlamentben


2014. február 25-től március 2-ig a bicskei Vajda János Gimnázium egy 65 fős delegációja európai körutazáson vett részt, amely során lehetőségük nyílt megismerni az Európai Parlamentet az Euroscola program keretein belül.

Csoportunk február 25-én, kedden pontban 21 órakor indult útnak, első állomásunk Velence volt, ahová február 26-án kora reggel érkeztünk. Velencei látogatásunk rendkívül szerencsés időszakra esett, hiszen pont ezekben a napokban zajlott a velencei karnevál, amelyet minden évben számos turista keres fel. Ahogy később minden állomásunkon, így Velencében is sort kerítettünk a közös éneklésre, a helyiek nagy örömére. Természetesen a legfontosabb nevezetességek, mint például a Rialto híd, a Dózse palota vagy a Szent Márk tér sem maradhattak ki a programból. Velence után Milánó felé vettük az irányt, ahol elfoglaltuk a szállásunkat, majd este városnéző túrára indultunk, ahol megtekintettük a város leghíresebb épületét, a milánói dómot, amely mindenkit lenyűgözött. Csütörtök reggel ismét hosszú út várt ránk, a csoport a milánói ebéd után Strasbourgba indult, ahová Svájcon keresztül vezetett az út. Itt az Alpok festői látványa tárult a szemünk elé, a csobogó csermelyek, a hófödte hegycsúcsok és a varázslatosan szép vízesések mindenkit ámulatba ejtettek.  Késő este érkeztünk a franciaországi Strasbourg városába, melyet már mindenki izgatottan várt. Másnap reggel nagyon korán keltünk, hiszen a csoport egy része az Európai Parlamentben mérethette meg magát. A Parlament épületében szívélyes fogadtatásban volt részünk, majd az eligazítás után mindenki az ülésterembe ment, ahol az igazgatók bemutatták nekünk az Európai Uniót és a Parlamentet, valamint információkat kaptunk a Parlament aktuális munkájáról. Ezt követően mind a tizenhat ország egy-egy képviselője röviden bemutatta az iskoláját. Majd szavazhattunk néhány az Unióval kapcsolatos témáról, és kérdéseket tehettünk fel a Parlament igazgatóinak. Ezután megvendégeltek bennünket a Parlament éttermében, s az ebéd közben 4 fős csapatokat kellett alakítanunk, ahol minden tag  különböző nemzetiségű volt, és egy kvízt kellett közösen kitöltenünk. A kvíz után elkezdődött a munkacsoportok ülésezése, itt kifejthettük véleményünket az adott témákról, melyre már előzőleg az iskoláinkban felkészültünk. Összesen hat témát vitattunk meg, témák szerint külön termekre voltunk bontva, ahol magunk között szóvivőt és írnokot választottunk, akik a később a nyílt ülésen a többi csoport előtt összegezték a munkacsoportok javaslatait az egyes problémákra. A nyílt ülés lezártával, megkezdődött a döntő, ahová iskolánk két diákja Vigyikán Villő és Horváth Bence is továbbjutott. A nyertes kihirdetése után, következett az Európai Himnusz, majd 18 órakor a program befejeződött. Bár a nap végére mindenki nagyon kimerült volt, nagyon hasznosnak bizonyult ez a program, mivel számos kellemes élménnyel gazdagodtunk, megismerkedhettünk más országok diákjaival, továbbá fejleszthettük nyelvtudásunkat is. Este 7-kor ismét tovább utaztunk, ezúttal a cseh főváros, Prága volt az úticélunk. Másnap hajnalban érkeztünk a hotelbe, majd reggel villamossal utaztunk  a belvárosba, hogy megnézzük Prága nevezetességeit. A város mindenki tetszését elnyerte, a Vencel tér és a Károly híd csodálatos látványt nyújtott, s meglepetten tapasztaltuk, hogy az emberek itt milyen vendégszeretők és kedvesek. Habár mindenki szívesen maradt volna még, vasárnap reggel, vissza kellett indulnunk Magyarországra. Európai körutazásunk során, gyönyörű helyeket látogattunk meg, mindenki nagyon jól érezte magát, és olyan élményeket szereztünk, amelyeket valószínűleg soha nem fogunk elfelejteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése